Forradalmi újítás: bemutatkozik a Nintendo Labo!

Már 33 éve, hogy a japán multinacionális cég kiadta a Nintendo Entertainment Systemet, amellyel nemzetközi ismertséget ért el és beírta magát a konzolok történelmébe. Itt találkozhattunk például először a Super Marioval, amely a legtöbbet eladott játékok egyike. 1985 óta azonban rengeteg esemény történt a vállalat életében, és több további sikeres terméket tudhatnak maguk mögött, mint például a legendás Gameboy-t, a Nintendo 64-et, a Wii-t és a Switch-et. A legújabb dobásuk a Nintendo Labo, de miért is érdekes ez a nyomdaipar szempontjából? Mutatjuk!

Az április 20-tól kapható játékról nemrég jelentek meg az első videók, amelyek alaposan meghökkentették a közönséget: az eddigiektől eltérően a Nintendo „kilép” a képernyő mögül és izgalmas, interaktív módon ötvözi a fizikális és a virtuális világ elemeit. De mit is jelent ez? Még több kreativitást, és egy merőben újító felfogást! A Switch köré ugyanis kartonpapírból különféle tárgyak építhetőek, amelyek a konzolba helyezett érzékelők által a játék részeivé válnak. A gyerekek zenélhetnek például egy 13 billentyűből álló zongorán, vagy horgászhatnak egy „igazi” pecabottal, motorozhatnak, de akár robot-ruhát is fabrikálhatnak maguknak.

További érdekesség, hogy amellett, hogy minden extra elemet a gyerkőcöknek vagy szüleinek kell összeállítani, az elkészült részek még személyesebbé tehetők: a Nintendo saját matricacsomagot is ígért, emellett pedig filcekkel, ceruzákkal színessé és teljesen egyedivé varázsolható minden egyes alkotás.

Következzen tehát egy videó, amely bemutatja a Labo működését:

Minket teljesen lenyűgözött a fejlesztés, ugyanis a kartonpapír elemek alkalmazása egy egyszerű és környezetkímélő megoldás, amellyel még komplexebbé tették a videojátékok világát: a Nintendo Laboval a gyerekek még inkább használhatják fantáziájukat és kreativitásukat, miközben garantáltan élménydús, izgalmas percek várnak rájuk.

Forrás: labo.nintendo.com/

[social_share show_share_icon="yes"]