2018 a QR-kód éve lesz

Ma már nem újdonság a QR-kód talán senkinek, minden nap találkozunk vele plakátokon, jegyeken, nyomtatott sajtóban, termékismertetőkben, és így tovább. Azzal a nagyközönség is tisztában van, hogy a kód célja, hogy összekösse az offline és az online világot, és olyan hozzáadott információt nyerhessünk ki belőle, amelyet szerencsésebb a világhálón elhelyezni. Mai cikkünkben szeretnénk ezt a tudást elmélyíteni az egyik leggyorsabban terjedő adathordozó kódról.

A QR-kód (teljes nevén Quick Response, azaz Gyors Válasz) története 1994-ben indult a Denso-Wave cég fejlesztésében Japánban, ahol a mai napig töretlen a népszerűsége. Onnan először Kínába terjedt át, ahol többek között érintésmentes fizetésre is használják a bélyegkódot. Mára már betört Európába és Amerikába is, ahol az Amazon Go szolgáltatás felkarolta, és így felpezsdítette használatát nyugaton is. A QR-kód talán idejekorán megszületett találmány volt, amelyet most tudunk igazán értékelni, hogy mindenkinek ott lapulnak az okostelefonok a zsebében.

A bélyeg kinézetű, négyzetrács alapú adathordozó neve arra utal, hogy gyorsan reakcióra bírhatjuk a személyt aki a kóddal találkozik, aki utána szintén gyorsan hozzájut a visszafejtett információhoz. Tulajdonképpen egy kétdimenziós vonalkód, még pontosabban pontkód.

Miért hasznosabb mint egy hagyományos vonalkód? A QR-kód sokkal több adatot képes digitálisan tárolni a hagyományos vonalkódoknál: például URL linkeket, földrajzi koordinátákat, és szöveget, névjegyet is.

Elterjedését és népszerűségét elősegítette az is, hogy könnyű beolvasni is, nem kell hozzá különleges leolvasó készülék. Ma már a legtöbb mobiltelefon is képes a dekódolására. Eddig szükség volt QR-kód leolvasó programok telepítésére, de az iPhone legutóbbi frisssítése óta az almás telefonok beépített kamerája is tökéletesen alkalmas és elégséges az információ kinyerésére.

A pontkód számos érdekes tulajdonsággal rendelkezik. Például nem okoz semmiféle problémát, ha a szkennelése közben készült kép ferde, mert a kód megfejtésére szolgáló programok a három sarokban elhelyezett jellegzetes, minden QR-kódban azonos minta alapján el tudják dönteni, milyen irányban kell a kód pontjait értelmezni.

Másik hasznos képessége a kódnak, hogy önjavító. Hogy ez mit is jelent? Gyakran amikor képet készítünk, különböző okokból előfordulhat, hogy nem sikerül teljes pontossággal rögzíteni a mintázatot. Akár a rossz megvilágításból, gyenge fényképezőgép felbontásból, vagy bármilyen más környezeti hatásból adódó rendellenességet a kód képes javítani. A hibátlan kiolvasás úgy lesz lehetséges, hogy a kódba annak már előállításakor belefoglalnak olyan kiegészítő jelzéseket is, amelyek segítségével a dekódoló program bizonyos mértékű torzulást még képes tolerálni. Hogy ennek a jeltorzulásnak mikor mekkora a megengedett legnagyobb mértéke, a kód előállításához használt, szabványosított módszerek megválasztásán múlik, és ezt a kód elkészítésekor döntheti el a felhasználó, a használt program lehetőségein belül.

Kevésbé ismert tény, hogy a QR-kódnak különböző verziói vannak, melyek különböző adattárolási és hibatűrési tulajdonságokkal rendelkeznek. A legnépszerűbb a 2008-as “Level L” (L-szint) volt, mivel ez már elég sok információt képes tárolni jóval kisebb helyen, mint egy egydimenziós kód, és a hibatűrési határa megfelel egy átlagos felhasználói közegbe.

A QR-kód ingyenesen felhasználható nyílt szabvány. A kapcsolódó szabadalmak a Denso-Wave tulajdonában vannak, de a QR-szabványnak megfelelő felhasználásuk ingyenes, és pofonegyszerű. Egy gyors internetkereséssel több generáló oldalt is találhatunk.

Személyre szabhatjuk, és használhatjuk offline kampányainkon, ismeretterjesztőinken, plakátjainkon. Lehetőség van például arra, hogy a szokványostól eltérő, figyelemfelkeltőbb designt készítsünk. Elhelyezhetünk például a bélyegkód belsejébe logót vagy fényképet, és változtathatunk akár az ábra színén és formáján is, sőt, egy új eljárás lehetővé teszi, hogy a QR-kód mögé bármilyen képet elhelyezzünk: a kód pontjai átlátszóak lesznek és speciális kialakítást kapnak, de a kód továbbra se válik olvashatatlanná.

Tehát a QR-kód tökéletes arra, hogy offline felületekről áttereljük az emberket az extra tartalmainkhoz online. Használhatjuk lehetséges vevők megszerzésére is reklámjainkon: egy jól elhelyezett QR-kód felkeltheti új érdeklődők figyelmét, és azonnal ki is szolgálja érdeklősédüket, amelyre szükség van a mai modern világban. Ha szívesebben használnánk letisztult hirdetéseket kevés szöveggel, remek szolgálatot tehet a QR-kód. Továbbá olyan további cselekvésekre sarkallhatjuk a leolvasóit, mint feliratkozás, követés, likeolás, vásárlás, és a kódunk hasznosságát és sikerességét tudjuk mérni is online a Google Analytics segítségével.

A nyomdai eljárás során számos különböző területen használhatjuk, a reklámhordozó nyomatokon, szórólapokon, brossúrákon és prospektusokon túl is. Akár névjegykártyákra is ráhelyezhetjük, így gyorsan elmenthetővé tehetjük az adatainkat partnereink, vevőink számára, egy másodperc alatt.

Ennek a hasznos és divatos kódnak a gyakorlati felhasználására csak a kreativitásunk szabhat határt, de garantáltan egyediséget tud vinni minden nyomtatott termékünkbe. Ha szeretné elhelyezni QR-kódját a kiadványába, szórólapjára, névjegykártyájára, akkor segit a Premier nyomda grafikai részlege. És ha szeretné tudni, mennyibe is fog kerülni a nyomdai terméke, töltse ki a gyors és egyszerű árajánlatkérő űrlapot akár mobilról is.

Forrás: blog.brandigo.com, qrcode.com

További cikkek