Merre halad a 3D nyomtatás?

Mint nyomdaiparral foglalkozó blog, a 3D nyomtatás jövője számunkra is egy hihetetlenül izgalmas téma. Kicsit több mint 30 év telt el a szabadalmaztatás óta, de még mindig évről évre újabb és újabb terület fedezi fel a technológiát: folyamatosan röppenek fel a hírek az ipar és a tudomány meghökkentő alkalmazásairól, ezeket és a jövőbeli terveket gyűjtöttük csokorba.

Kezdjük az alapoknál!

Mi is a 3D nyomtatás? Egy olyan additív eljárás, amely során a gép korábbiakkal ellentétben nem egy nagyobb darabból vágja, marja vagy faragja ki a végső formát, hanem egy számítógépes modell alapján vékony rétegekben építi fel, nyomtatja ki a tárgyakat.

A művelet során általában egy fűtőszál felhevíti a tárgyat alkotó anyagot (pl. műanyag) és a kívánt alakzatban létrehozza. Kezdetben a gyors prototípus-gyártásra használták, ugyanis hihetetlenül pontos idomokat lehet vele készíteni és eredményesebbnek bizonyult a fröccsöntésnél.

A köztudattal ellentétben már nem kizárólag műanyag használható alapanyagként, sőt, napról napra nő az új matériák listája, amelyen például már puha fémek, csokoládé, fagyi, grafit, de még emberi sejtek is szerepelnek.

Bár a modellezés továbbra is hatalmas szeletet vág ki az alkalmazási területekről, előbbieknek (is) köszönhetően további új, meghökkentő ágazatokba tört be a 3D nyomtatás. Lássuk, mik ezek!

Divat

A tervezők és dizájnerek már egy ideje felfedezték maguknak a technológiát, amely optimális fejlődési lehetőség lehet számukra. A 3D nyomtatás magasabb költségei és „lassúsága” a divattal foglalkozók körében nem akadály, egyedi darabok elkészítésére tökéletes: ékszerek, cipők, kiegészítők, de akár egész ruhák legyártására is alkalmasak.

A módszer azonban még tökéletesítésre szorul, a threeASFOUR futurisztikus, „Pangolin” nevű darabja például hosszú évek munkájának eredménye. A tervező trió régóta dolgozik a technológiával, de ahogyan a Wired.com cikkéből kiderül, a ruhák inkább minősülnek egyelőre művészeti alkotásoknak, mint hordható daraboknak: az első kreációikban ugyanis még leülni sem lehetett anélkül, hogy ne károsodott volna a ruha. A Pangolin esetében ez már nem akadály, de a tervezők korántsem elégedettek az anyag tapintásával, így további fejlesztéseket szeretnének eszközölni. Megjelenésre azonban nagyon érdekesek és egyediek, íme, néhány fotó és egy videó a BIOMIMICRY kollekcióról:

threeASFOUR (@threeasfour) által megosztott bejegyzés,

threeASFOUR (@threeasfour) által megosztott bejegyzés,

Gasztronómia

Az ételkészítés területéről a fine diningban elért törekvéseket emelnénk ki: a Forbes már több cikkében is foglalkozott a témával, miszerint akár a luxus fogások elkészítésének a 3D nyomtatás lehet a jövője.

A gasztronómia ezen szintjén az ízek mellett az esztétika, a tálalás is kiemelt szerepet kap, erre pedig tökéletes a technológia, amellyel akár bonyolult, részletgazdag alakzatok is készíthetőek ehető alapanyagokból.

Hogy egy érdekes példát emeljünk ki, az amerikai reality, a Bravo TV Top Chef című műsorának nyertese például az alábbi kreációt alkotta, amelyen desszertje tetejére egy szárított maracujából készült, 3D nyomtatott golgotavirágot helyezett.

Mei Lin különleges édessége

Persze a dekoráció mellett számos más célra is használható, egyes feltételezések szerint a jövő séfjei „csupán” recepteket alkotnak majd, amelyeket robotok készítenek el.

Orvostudomány

Számos újítás látott már napvilágot ezen a területen: például 3D nyomtatott, tökéletes illeszkedő protézisek, csontpótlók, sínek. Előbbiek mellett az edukációban is lényeges helyet foglal el a technológia: az orvostanhallgatók rendkívül részletesen kidolgozott modellek segítségével tanulhatnak, szinte bármilyen szerv, testrész, stb. modellje elkészíthető számukra.

A gyógyszergyártás is felfedezte már magának: 2015-ben már megjelent az első 3D nyomtatással készült és forgalmi engedélyt kapott orvosság, amely egy epilepsziás rohamok kezelésére szolgáló készítmény.

Nagy áttörést jelentett a 3D nyomtatott „bőr” kifejlesztése, amely még egy kísérleti fázisban lévő, kevésbé elterjedt találmány. A technológia azért lehet kulcsfontosságú, mert jóval gyorsabban és személyre szabottabban oldható meg általa a bőrpótlás, mint a korábbi beavatkozások segítségével.

A fentiekben bemutatott újítások csupán gyors betekintést nyújtanak a 3D nyomtatás elképesztő fejlődésébe, azonban ezekből is érzékelhető, mennyire sokoldalú és kiaknázatlan technológiáról van szó. Ön ismer egyéb alkalmazási területeket? Írja meg nekünk kommentben!

További cikkek